Elég látványos videó jött arról, hogyan ürült ki a légtér Ukrajna körül az orosz invázió miatt
Veszélyes lett arra menni, aki tudott, az került.
Veszélyes lett arra menni, aki tudott, az került.
Éppen tíz éve, hogy Helsinkiből megérkezett Ferihegyre a fizetésképtelenné vált Malév utolsó járata. A Boeing 737-es landolása törte ketté azt az álmot, hogy Magyarország fenn tud tartani egy nemzeti légitársaságot.
A 40 milliárdos vagyonú Herdon István most a Tungsram egyik cégébe szállt be.
Mindkét repülőgépgyártó első embere arra kérte az amerikai kormányt, hogy halasszák el az 5G-s hálózatok bevezetését.
Légi összeköttetésről írt alá megállapodást Venezuela és Fehéroroszország - jelentette be pénteken Nicolás Maduro venezuelai elnök (képünkön).
A brit Aerospace Technology Institute szerint repülőgépe egyetlen feltöltéssel több mint 8600 km-t tud majd megtenni.
A CityAirbus akár 80 kilométeres távolságot is képes megtenni, emellett kifejezetten halk. A prototípus 2023-ban gördülhet ki a gyárból, de a tanúsítványok megszerzése további két évet is igénybe vehet.
Kevesebb légi járat, infláció és adóemelés – mindez odavezethet, hogy jövőre drámai mértékben nőnek az árak – nyilatkozta a Sunday Timesnak Michael O'Leary.
Egyelőre sem fel-, sem leszállni nem engednek gépeket a tálibok által elfoglalt afgán főváros repülőterén.
Az autógyártók szerint túl nagy terhet róna rájuk a gyors átállás.
A J-2000 névre keresztelt repülő taxi a tervek szerint 320 km/h sebességgel szeli majd az eget, és hatótávolsága is hasonló, 320 km lehet. Az igazi izgalmat a hajtómű kialakítása jelenti.
Az előírások szerint 2050-re kellene karbonsemlegessé tenni a polgári légiközlekedést, ami nagy kihívás elé állítja a gyártókat. A Boeing most úgy látja, 2030-ra nagy előrelépést tehet az ügy érdekében.
Meg is célozták gyorsan a világelsőséget.
Közel félmillióval kevesebb géppel találkoztak tavaly a HungaroContol légi irányítói, mint 2019-ben, a koronavírus előtt.
Az áruszállítás viszont csúcsot döntött.
Egyszer már megpróbálták, akkor nem jártak sikerrel, de most más idők járnak.
Az ausztrál légitársaság vezetője szerint más cégek is követni fogják a példájukat, és megkövetelik az oltásigazolást.
A Finnair finn légitársaság mintegy 700 dolgozójától válik meg jövő év márciusáig a koronavírus-járvány gazdasági hatásai miatt.
A tranzitjáratokra is vonatkozó intézkedés válasz arra, hogy Varsó, Prága és Szófia pénteken lezárta légterét az orosz légitársaságok előtt.
Az Air France–KLM légitársaság brit igazgatója nyilatkozott erről a BBC-nek. Fahmi Mahjoub szerint a növekvő üzemanyagköltségek és a reptéri díjak növekedése miatt a jegyek ára is emelkedni fog a közeljövőben.